Menüpontok

Pásztory Dóra

Pásztory Dóra

Pásztory Dóra (1984 -)

„A 100 pillangón csak hatodik voltam a világranglistán, ezért itt nem számítottam dobogós helyezésre. El sem hiszem, hogy két érmet is szereztem az első paralimpiámon.”

Pásztory Dóra 1984-ben született Nagyatádon. Születése után derült ki, hogy mindkét karja hiányosan fejlett. Bár kezdetben víziszonya volt, gyógytornásza javaslatára nem hagyta abba az úszást. 11 évesen kezdett el rendszeresen úszni, nem sokkal később már meg is nyerte első versenyét. Miután visszavonult az aktív sporttól, az Eurosport csatorna szakkommentátora lett és egyetemi tanulmányaira koncentrált. 2016-ban az ELTE BTK Kommunikáció szakán diplomázott le.

2000-ben Sydneyből, 2004-ben pedig Athénból térhetett haza a 200 méteres vegyes úszás paralimpiai bajnokaként. 

Paralimpiai bajnoki címei:

  •             2000: Sydney, 1. hely 200 méter vegyes úszás (SM8-as sérültségi kategória)
  •             2004: Athén, 1. hely 200 méter vegyes úszás (SM8-as sérültségi kategória)

Legjobb eredményei:

  • 2000: Sydney, 1. hely 200 méter vegyes úszás, 3. hely 100 méter pillangóúszás
  • 2004: Athén, 1. hely 200 méter vegyes úszás, 2. hely 100 méter pillangóúszás, 2. hely 100 méter hátúszás
  • 2002: világbajnoki 1. hely 200 méter vegyes úszás, világbajnoki 3. hely 100 méter pillangóúszás
  • 1999: Európa-bajnoki 1. hely 200 méter vegyes úszás, Európa-bajnoki 2. hely 100 méter pillangóúszás, Európa-bajnoki 3. hely 400m gyorsúszás
  • 2001: Európa-bajnoki 2. hely 100 méter pillangóúszás, 200 méter vegyes úszás

Díjai, elismerései:

  • Az év női fogyatékos sportolója (2000, 2004)
  • Baranya Megye Testnevelési és Sportdíja (2001)
  • Magyar Köztársaság Tisztikeresztje (2004)
  • Magyar Köztársaság Lovagkeresztje (2004) 
  • Köztársaság Elnökének Érdemérme (2004)

Csúcsok:

  • 2002-2006-ig világcsúcstartó 200 méter vegyesen (SM8)