Menüpontok

Suba Róbert: Új támpontot kaptam ebben a bizonytalanságokkal övezett időszakban.

Suba Róbert,19 éves korában súlyos ejtőernyős balesetet szenvedett, aminek következtében deréktól lefele lebénult. A para kajak-kenu mellett tette le a voksát, és az elmúlt években remek eredményeket ért el; paralimpia- és világbajnok ezüstérmet, valamint Európa-bajnoki címet is nyert. Robival az elmúlt hetek történéseiről beszélgettünk. 

Hogyan élted meg ezt a pár hetet?
Folyamatosan készültem, egészen addig még világjárvánnyá nem nőtte ki magát a vírus. Bizonytalanság volt a legnehezebb ebben az időszakban, nem tudtuk hogyan lehet folytatni a felkészülést, és mikor lesznek versenyek. Paralimpia elhalasztásáig nagyon frusztrált volt a szituáció, hiszen hogyan készülne fel a világ legnagyobb versenyére ilyen helyzetben az ember. Azóta jobb lett, tudom egy év múlva lesz Tokióban a rangos megmérettetés, amire feltudom már építeni az edzéseimet. Az emberek egészsége a legfontosabb a világon.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett edzőtáborban vehettél részt te is, amikor itthon korlátozások voltak.
Új támpontot kaptam ebben a bizonytalanságokkal övezett időszakban. Nem tudtam pontosan milyen edzőtábor lesz, mire is kell készülnöm, azonban remekül sikerült. Négy héten keresztül Szegeden edzettünk, biztosítva volt számunkra mindent feltétel. Két negatív koronavírus tesztet követően mehettünk csak be, aki nem rendelkezett ilyennel nem látogathatta az edzőtábort. Jó alapot biztosított számomra ez a letőség, sikerült tapasztalatot is nyernem a jövőre nézve, amit felhasználhatok a felkészülésemhez. Hálás vagyok, amiért a szövetség és a klubom is biztosította számunkra ezt az edzőtábor, ahol épek és parasportolók együtt tudtak készülni.

Az edzőtábort követően hogyan sikerült megoldani az felkészülésed?
Visszatértem a kiskörösi konditerembe, ahol az erőnléti és ergométeres gyakorlatokat végeztem az edzőm segítségével. Nyíltvízen is sikerült megoldani az edzéseimet, egy puszta közelében lévő 400 méteres tavon. Amikor pedig úgy hozta a helyzet, otthon csináltam meg az előre leírt feladat sorokat.

Elkezdődtek az enyhítések, lassan visszatérhetsz a megszokott hétköznapokhoz?
Sok változás nem fog érinteni engem, amint vége lett az edzőtábornak újra dolgozni kezdtem a munkahelyemen, a Kiskörösi Evangélikus Gimnáziumban. Hatalmas előny számomra, hogy hamarosan visszatérhetünk Szegedre, ahol versenypályán fogok edzeni.

Mennyire érintett meg a tokiói paralimpia elhalasztása?
Lehetőségként fogom fel, plusz egy évem van felkészülni a paralimpiára. Kihasználom ezt az időszakot, és igyekszem élni az előttem álló pár hónappal. Furcsa kizökkeni ebből a négy éves periódusból, amit megszokott az ember, de a megfelelő újra tervezéssel folytatódhat az munka.

Hogyan látod a jövőbeli esélyeidet a versenyeken?
Jelenleg nem igazán tudni hogyan lesznek a jövőben versenyeink. Kajak és kenu kvótával is rendelkezik már a Magyar Paralimpiai Csapat a paralimpiára, viszont válogató versenyen fog eldőlni, hogy ki mehet majd Tokióba. Erős ellenfelekkel nézek szembe; például Kiss Péterrel, aki roppant fiatal, de már tavaly világbajnoki címet ünnepelhetett. Megteszek mindent a kijutás érdekében.

Hogyan telnek a mindennapjaid az edzések mellett?
Magánéletemben történnek jelentős változások. Párommal babát várunk, jelenleg a 20. hétben van, mellette pedig az esküvőnket szervezzük. A vírus nem könnyíti meg a dolgunkat, sokkal körülményesebb a lebonyolítása, a helyzethez mérten szűkkörben kell megoldani mindent. Ettől függetlenül nagyon szeretem a mennyasszonyomat, és várom már a kisbabánk megszületését.