Menüpontok

Első Csörgőlabda Inkluzív Egyetemi Országos Bajnokság az ELTE és a BEAC szervezésében,nevezési határidő november 11.!

November 20-21. között az egyetemi bajnokságok történetében először rendez csörgőlabda országos döntőt az ELTE és a BEAC. A kétnapos torna célja, hogy lehetőséget adjon az integrált sportolásra, népszerűsítse a csörgőlabda sportágat, illetve elősegítse a felsőoktatási fogyatékos sport fejlődését. Az ELTE Inkluzív Sportnapok csörgőlabda kupáiból kinövő országos bajnokság – a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Kézilabda Szövetség, a HÖOK, a Nemzeti Sportközpontok, az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) és a BEAC együttműködésével – a Tüskecsarnok egyetemi tornatermeiben kerül megrendezésre.

Akár teljesen kezdők is nevezhetnek a tornára, hiszen az első napon felkészülésre, gyakorlásra is lesz lehetőség, a második napon pedig éles helyzetben bizonyíthatnak az egyetemisták. Az eseményre bármely magyarországi egyetemi és főiskolai csapat nevezhet koedukált csapatot. Fontos, hogy minden csapat köteles legalább egy látássérült játékost nevezni!

Pótnevezés, helyszíni nevezés nincs, a nevezési határidőn túli nevezéseket a szervezők nem tudják elfogadni.

Programterv és helyszín: 

  • November 20. Csörgőlabda kipróbálási, felkészülési lehetőség
  • November 21. Csörgőlabda MEFOB

Tüskecsarnok, egyetemi tornatermek - 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.

A nevezés határideje: 2019. november 11. | a nevezési lap a szervezes@beac.elte.hu email címre küldendő

Nevezési lap és versenykiírás elérhető a BEAC honlapján: https://www.beac.hu/hirek/ajanlo/csorgolabda-mefob-elsokent-rendez-inkluziv-egyetemi-orszagos-bajnoksagot-az-elte-es-a-beac/