Menüpontok

Új szintre emelte a parasport versenyrendezést a budapesti Ülőröplabda Férfi és Női Európa-bajnokság

A Magyar Röplabda Szövetség a 2013-as sportági integráció óta vesz részt az ülőröplabda fejlesztésében. A budapesti ülőröplabda Európa-bajnokság a magyar rendezők számára is számos tanulsággal szolgált, Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) főtitkára szerint megérte a rendezés. „Ez az első nagy rendezvény, amelyet a Magyar Paralimpiai Bizottsággal közösen szerveztünk, a visszajelzések alapján sikeresen. Büszkeség, hogy a helyszínen a sportolóktól, sport vezetőktől kapott visszajelzések pozitívak, ugyanakkor az eseményt pénzügyileg is rentábilisan, rendezetten tudtuk lebonyolítani. Külön öröm számunkra, hogy a rendezvény miatt nagyobb figyelem irányult a mozgáskorlátozottak sportjára, azon belül az ülőröplabdázásra, amely legdinamikusabb, legélvezetesebb para-csapatjáték. Hat éve integráltuk be az ülőröplabda sportágat, ennek eredményeként most férfi és női csapat is tudott indulni a kontinens bajnokságon. A következő hat év célkitűzése az lesz, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottsággal közösen a paralimpiai kvótaszerzők közé emeljük a csapatainkat.”

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint az Európa-bajnokságnak nemcsak sportszakmai értéke van. „A parasport versenyrendezések elvárásai ugyanolyan magasak, mint az épek nemzetközi versenyeinél, kiegészítve azzal, hogy akadálymentes helyszínekre van szükség. Magyarország minden sportesemény megrendezésében remekel, készen állunk arra, hogy a fogyatékkal élö sportolók világversenyeinek rendezési jogait is megpályázzuk. Budapest csodás város, fejlődése figyelemre méltó, és ahogy minden városban, így itt is a parasportolók sikerei segítik azt, hogy az akadálymentesség terén is előrelépjen. Köszönjük a Paravolley Europe elnökének, Branko Mihorkonak és munkatársainak a bizalmat és a szakmai segítséget, a Sportért Felelős Államtitkárságnak és minden szponzornak a támogatást, a Magyar Röplabda Szövetség minden munkatársának és a szervezőbizottságnak az óriási munkát, amit a háttérben elvégeztek és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, hogy tökéletes helyszínnel szolgálták a kényelmét ennek a versenynek. Nagyszerű élmény volt hazai környezetben szurkolni a magyar csapatoknak, láttuk mennyit jelent, hogy szurkolók között ott lehettek a családtagok, barátok.”

A magyar csapatok azonban a vártnál rosszabb helyen végeztek, Raska Gyula szövetségi kapitány szerint nagy csalódás a magyar eredmény. „A tokiói paralimpiára már biztosan nem utazik magyar ülőröplabda csapat, hiszen a nyári játékokra a világ legjobb 8-8 csapata tudja csak magát kvalifikálni. Sportszakmai szempontból muszáj változtatnunk, régóta érik a sportág fiatalítása. Sok új tehetséges játékosunk van, azonban idő, mire egy csapat összeszokik. A magyar csapatok összesen 15 mérkőzést játszottak, a fiúk 7-et, a lányok 8-at, volt, hogy egy nap kétszer is pályára léptek. Ez fizikailag és mentálisan is fárasztó volt, és nem tudtuk pihentetni játékosokat. 2024-re eltökélt célunk, hogy kijussunk a paralimpiára, és bár ezen az Európa-bajnokságon inkább a rendezésben remekeltek a magyarok, nem szabad leírni az ülőröplabda sportágat. Büszkén láttuk, hogy Európa összes csapata milyen jól érezte magát Budapesten. A magyar ülőröplabdázóink először játszottak ilyen szurkolás és ekkora közönség előtt, a lányok teljesítményét az első nap le is blokkolta, túlzottan akartak és ettől görcsössé vált a játékuk. Érdekes, hogy ugyanez a hangulat a férficsapatnak pozitív lendületet adott.”

 

 

Eredmények nők:

 

9. Nagy Britannia

8. Magyarország

7. Horvátország

6. Finnország

5. Szlovénia

4. Németország

3. Ukrajna

2. Olaszország

1. Oroszország

 

 

 

 

Best Server: Julia Mednikova/Russia #3

Best Receiver: Elina Bezprozvanna /Ukrain #7

Best Setter: Tatiana Ivanova/Russia #1

Best Blocker:  Andreja Giba/Croatia #1

Best Spiker: Michelle Schiffer/Germany #5

Best Scorer: Andreja Giba/Croatia #1

Best Hungarian Woman Player: Nebehaj Barbara #10

The Most Woman Valuable Player: Julia Mednikova/Russia #3

 

 

 

Eredmények férfiak:

 

12. Magyarország

11. Lengyelország

10. Litvánia

9. Törökország

8. Hollandia

7. Lettország

6. Szerbia

5. Horvátország

4. Ukrajna

3. Németország

2. Bosznia-Hercegovina

1. Oroszország

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Best Server: Dragisa Zoric /Serbia #11

Best Receiver: Dominik Seitz/Germany #18

Best Setter: Evgenyii Volosnyikov/Rus #8

Best Blocker: Edvin Zdionika /Croatia #11

Best Spiker: Ivan Cosic /Croatia #10

Best Scorer: Róbert Kertész /Hungary #11

Best Hungarian Man Player is: Kertész Róbert #11

The Most Valuable Man Player: Viktor Milenin/Russia #3