Menüpontok

A Magyar Siketsport Napját ünnepeljük június 2-án

Világszerte egyedülálló kezdeményezésként minden év június 2-án,  a Siketek Sportklubja 1912-es alapításának évfordulója előtt tisztelegve ünnepelhetjük a magyar siketsport napját.

A Magyar Országgyűlés 2017-ben egyhangúlag, ötpárti egyetértéssel fogadta el az erről szóló határozatot.

Büszkék vagyunk arra, hogy a legelső Siketlimpia, az 1924-es párizsi verseny óta mindig volt magyar résztvevője a megmérettetésnek. Mára a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének (MHSSZ) keretei között és azon kívül 20 sportágban, több száz versenysportoló es több ezer szabadidő-sportoló versenyez.

A hazai siket sportélet saját bázissal rendelkezik: a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) Sportcentruma, amely nyolcvanas években épült Emszt Kálmánné hathatós közreműködésével, így a sportcentrum az ő nevét viseli tisztelegve emléke előtt. Ez a központ az állami támogatás mellett a siket sportolók összefogásával épült meg. Azóta ez a bázis stabil és érdemi segítséget jelent a siketlimpikonjaink számára. Ez kiemelten fontos a 2019-ben megrendezésre kerülő Téli Siketlimpián, illetve a 2021. évi Nyári Siketlimpián induló sportolóink számára is.

Magyarországon megbecsülik, támogatják a sportot és a sportolókat egyaránt.

A siket sportolóink sikeresek és eredményesek, és a jövőben is tenni fogunk azért, hogy egyre jobb feltételek között készülhessenek. 2018-ban a férfi és női curling válogatottunk EB-bronzérmes lett, Földi Bence szinten EB-bronzérmet szerzett a mountainbike EB-n. A női csapatunk szintén bronzérmes lett a Siketek Sakkolimpiáján. Idén a serdülő és ifjúsági asztalitenisz EB-ről 1 aranyérmet és 3 bronzérmet, illetve a felnőtt EB-ről 2 bronzérmet hoztak a sportolóink.

Köszönjük a siket sportolókkal foglalkozó szervezetek, szakemberek és edzők munkáját!

2019. 06. 02.  

MHSSZ elnöksége