Menüpontok

London a paraúszó világbajnokság új helyszíne

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) az év elején elvette a 2019-es paraúszó világbajnokság rendezési jogát Malajziától, mert a rendezők nem garantálták az izraeli sportolók biztonságát. A “beugró helyszínre” jelentkező városok közül az IPC Londont választotta. A londoni Aquatic Center a 2012-es paralimpiai játékok alatt technikai felkészültségében már bizonyított, az angol közönség pedig azóta is szívesen jár el szurkolni minden parasport eseményre.

Andrew Parsons, az IPC elnöke szerint fontos, hogy a paralimpiai kvalifikációs versenyt nyugodt körülmények között tudják megrendezni. 
„Köszönöm Sadiq Khannak, London polgármesterének, hiszen óriási erőfeszítéseket tett, hogy ilyen rövid időn belül megszervezzék a világbajnokságot.”

Becsey János, a magyar csapat csapatvezetője szerint a magyar válogatott felkészült, nem okoz gondot a helyszín és időpont változtatás az edzéstervekben. 
„Számunkra szerencsésebb az európai helyszín, hiszen nem kell a sportolóknak megküzdeniük az időeltolódással, az átállással. A szeptemberi verseny időpont még rendben van a paralimpiai felkészülési terveket tekintve is. A csapatunk 7-8 fővel indul majd a világbajnokságon, dr. Sós Csaba szövetségi kapitánnyal együtt hat érmet várunk az úszóinktól.”

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke üdvözölte a helyszínválasztást. “Megnyugtató, hogy az IPC gyorsan megtalálta a világbajnokság új helyszínét, a londoni rendezés bizonyosan tökéletes lesz. Most már elmondhatom, hogy nálunk, magyaroknál is puhatolózott az IPC és mi is végiggondoltuk, hogy be tudnánk-e lépni házigazda szerepébe. Ezúttal ez nem jött össze, de nem tettünk le róla, hogy egyszer majd Magyarország rendezze a paraúszó vb-t. Sok sikert kívánok a szervezőknek, a magyar paraúszó csapat büszkén és eredményesen fogja képviselni a hazáját!”

Az eredetileg júliusra tervezett esemény a helyszín változtatás miatt a szeptember 9-15. közötti időpontra tolódik, és 60 ország mintegy 600 sportolója vesz majd részt rajta.
A Magyar Paralimpiai Bizottság közleménye, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság tájékoztatása alapján.