Menüpontok

Adámi Zsanett: Jó döntésnek tartom, amit a nemzetközi szerveztek megfogalmaztak, viszont nagyon rosszul érintett engem a halasztás.

Adámi Zsanett rehabilitációs céllal kezdett el úszni még a Mozgásjavító Általános Iskolában folytatott tanulmányai alatt. Később felfedezték Zsani képességeit, aminek köszönhetően remek eredményeket ért el. Kemény küzdelem árán kijutott a Rio de Janeiroban (2016) megrendezésre kerülő paralimpiára, ahol 4. helyen végzett, jövőre pedig szeretné ezt a sikert újra megismételni. 

Megszokott kérdéssel nyitnék: hogy vagy?
A körülmények ellenére szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az állásom megmaradt, mellette pedig Kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos felvételire készülök. A mindennapjaim sűrűek, de ezt szeretem, akkor jó, ha pörög az élet! Uszodába sajnos nem tudtam menni az elmúlt hetekben, nyilván érthető okok miatt, de talán lassan ezen a téren is lesz változás.

Hogyan sikerült az edzéseket otthon megoldanod?
Sérültségi kategóriámat tekintve a második legsúlyosabba tartozom (S2), ezért az én esetemben nem igazán jöhet szóba a szárazföldi edzés. Korábban voltak rá próbálkozások, viszont az nem igazán segítette a fejlődésemet, így elvetettük. Itthon azért csináltam hasizomgyakorlatot, és kisebb feladatokat, amiket megtudtam oldani. Az uszodába való visszatérésemre kicsit még várni kell, amíg a helyzet nem javul. Eddigi felkészüléseimet egy lakópark wellness részlegében található 25 méteres medencébe végeztem, és ott is tervezem majd folytatni, de egyelőre elővigyázatos vagyok.

Tavaly a londoni világbajnokságon 4. helyen zártál, ezek alapján kaptál egy képet a jövőbeli versenyeidről?
Az én ellenfeleim főleg Ázsiából szoktak jönni, ezért úgy számoltunk az idei Európa-bajnoksággal, hogy esélyes lehetek egy dobogós helyezésre. Ahogyan a legtöbb versenyünket, így ezt is törölték, azonban bízom benne, ha megrendezésre kerül, akkor sikerül teljesítenem az általam kitűzött célt. Igyekszem reálisan látni az esélyeimet, Tokióban a becsléseim, valamint a vb-n elért eredményem alapján az első hatba szeretnék kerülni.

Ha már szóba jött Tokió, mennyire érintett meg téged a paralimpia halasztásának híre?
Jó döntésnek tartom, amit a nemzetközi szerveztek megfogalmaztak, viszont nagyon rosszul érintett engem a halasztás. Nehéz volt feldolgozni, hogy az ember mindenét beleadja az edzésekbe, háttérbe helyezi a további dolgait, majd egyszer csak összetörik az álmait. Természetesen továbbra is célom a kijutás Tokióba, emellett pedig a korábban említett mesterszakos felvételire való készülés feledtette velem azt az űrt, amit a paralimpia halasztása hagyott maga után.

Ahogyan említetted bőven van dolgod ebben az időszakban is, mennyire vagy leterhelve?
Szeretem, ha van feladatom, és nincs megállás. Egy biztosító cégnél dolgozom, mellette pedig tanulok folyamatosan a felvételire, szeptemberben pedig elválik, mennyire leszek leterhelve a mindennapokban. Korábban is előfordult már, hogy tanultam, dolgoztam, és edzésekre jártam, ezért nem lesz új a helyzet számomra. 

Mivel sikerül elütnöd a szabadidődet?
Sorozatok nézésével tudok kikapcsolódni egy hosszabb nap után. Enyhítések bevezetését követően szeretnék elmenni egy jó teraszos helyre, ahol kávézhatok, illetve már nagyon várom, hogy találkozhassak barátaimmal személyesen. Nagyszüleim idősebbek, ezért március eleje óta nem találkozhattam velük, ami engem nagyon megvisel, de remélhetőleg őket is hamarosan újra láthatom