Menüpontok

A kerekesszékes vívók 3 arany-, 1-1 ezüst- és bronzéremmel zárták a pisa-i világkupa versenyt

1. nap

Elkezdődött a Világ-kupa verseny Pisa-ban, csapatunk sajnos nem volt teljes, Dani Gyöngyit betegsége miatt nélkülöznünk kellett, így a női tőrcsapat be sem nevezett a vasárnapi viadalra.

 

Világbajnokainknak az első napon csak helyezések jutottak: Osváth Richárd 5. lett kardvívásban, Krajnyák Zsuzsi 6. párbajtőrben. Tarjányi István ugyanakkor biztató vívással szerzett 5. helyet férfi kard B-ben, Veres Amarilla pedig döntőt vívott női párbajtőrben és megszerezte szezonbeli második ezüstérmét ebben a fegyvernemben! Fantasztikus, gratulálunk neki és mestereinek egyaránt!

 

2. nap

Eseménydús napunk volt ma Pisá-ban, született két aranyérem, egy negyedik, egy ötödik és egy hetedik hely.

 

Világbajnokaink ezúttal is egyértelművé tették, hogy uralják a tőr fegyvernemet, Osváth Ricsi után Krajnyák Zsuzsi is legyőzhetetlen volt a mai napon!

Hajmási Évi ötödik, és a kardcsapat negyedik helyénél volt már jobb, de mindkét esetben bízhatunk a szebb folytatásban, Tarjányi István pedig most már konstans módon szállítja a döntős helyezéseket, ami szintén biztató a kvalifikációra nézve.

 

3. nap

Nem maradtunk aranyérem nélkül az utolsó napon sem, Hajmási Éva fantasztikusan fegyelmezett vívással első alkalommal nyert Világ-kupa versenyt kard fegyvernemben! Veres Amarilla harmadik helye is dicséretes, csak honfitársnője tudta őt megállítani az elődöntőben.

 

A versenyzőknek és mestereiknek szívből gratulálunk!

 

Ezzel a magyar csapat 3 arany-, 1-1 ezüst- és bronzéremmel zárta a pisa-i Világ-kupa versenyt, folytatás az IWAS Satellite-versenysorozat küzdelmeivel áprilisban.

Fotó: Trifletti-Pavia/Bizzi (felhasználásnál kérjük feltüntetni)