Menüpontok

Négy arany, két ezüst, három bronzérem a magyarok eredménye az egri vívó világkupán.

Rudi Van Den Abbeele, az IWAS elnöke megköszönte a magyar vendéglátást, elmondta, az egri világkupán az a feltétel teljesült, ami minden sportágban az egyik legfontosabb összetevője a sikernek: „Ha a sportolók, sportszakemberek úgy érzik, teljes a komfort, nem kell másra koncentrálniuk, kizárólag a teljesítményükre. Egerben ezt a kényelmet szolgálják ki, így a sportolók fókusza a sportra irányulhat, ez érzékelhető a nyugodt hangulaton, a jókedvű, mosolygós csapatokon.

Szekeres Pál, az IWAS elnökségi tagja, az IWAS Kerekesszékes Vívó Bizottságának elnöke szintén sikeresnek nevezte az idei világkupát, egyúttal ismertette, hogy 2020-ig elkészítették a kerekesszékes vívás versenynaptárát, amelyben már biztosan minden évben helye van az egri világkupának. „Nemcsak a szállodát, a versenyszervezést, de Eger városának a hozzáállását, akadálymentesítését is példaértékűnek találta az IWAS elnöksége. A két napos elnökségi ülésen fontos döntéseket hozott meg a szervezet, a kerekesszékes vívást illetően két versenyhelyszínen, ebből az egyik az egri, teszteljük a kard fegyvernem távolsági beállításainak változtatásait. A szabályváltoztatással kapcsolatos végső döntést, a 2018. november 1-től induló kvalifikációs periódus előtt véglegesítjük a tapasztalatok és visszajelzések alapján. A cél, hogy ne a fizikum, hanem a technikai tudás domináljon jobban az asszókban.”

Nemcsik Zsolt, a kerekesszékes vívó válogatott szövetségi kapitánya egy éve vette át a válogatott irányítását. „A tavalyi évben azt tűztem ki az egyik legfontosabb célomnak, hogy erős csapatokat állítsunk össze, és elérjük, hogy induljon magyar férfi vívócsapatunk a paralimpián. Mató Gyula sajnálatos visszavonulása miatt jelentősen csökkentek a férfi csapatban az esélyeink, bár vannak tehetséges újoncok, Gyula tudását és tapasztalatát nehéz pótolni. Az egyéni kvalifikációk tekintetében viszont javulást érzékelek, Tarjányi István vívásán látszik, hogy nőtt a versenyzési rutinja, olyan ellenfeleket vert meg ezen a világkupán, akiket eddig soha. Új szintet lépett párbajtőrben, ami bronzérmet hozott neki, és ez biztató fejlődés a jövőre nézve. Szintén jó hír, hogy Mező Boglárka megkapta a B kategóriás klasszifikációt, így végre női kardcsapatot tudunk indítani a világversenyeken. Tokióban először, egyéni versenyszámként a kard is bekerül a paralimpiai fegyvernemek közé, készülünk rá, hogy minél jobb eredményeket és a lehető legtöbb magyar sportolót indítsuk. A világkupán elért négy arany, két ezüst és három bronzérem kiemelten jó teljesítménynek számít, különösen örülök a női párbajtőr csapat győzelmének, igazi nagybetűs csapatot alkottak ezen a versenyen. Ezúttal szeretném megköszönni az edzőknek a munkáját, nélkülük ezek az eredmények nem jöhettek volna létre.”   

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke üdvözölte az IWAS elnökségi ülésén hozott döntést, miszerint 2020-ig Eger városa az egyik állomása lesz az évenkénti világkupa sorozatnak. „Minél több nemzetközi versenyt hozunk Magyarországra - legyen az az épek- vagy fogyatékkal élők versenye, annál több elégedett nemzet és világszervezet szakmai vezetősége viszi jó hírét hazánknak. Fontos küldetésünk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy örömmel térjenek vissza az országunkba a sportolók, sportszakemberek. Büszke vagyok rá, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság által szervezett versenyeket hagyományosan a legjobban szervezett versenyek között tartják számon és hosszútávon terveznek velünk, töretlen a bizalom felénk.  Gratulálok a magyar csapat eredményeihez, óriási szakmai siker, hogy minden versenyen a mieink a legjobbak között vannak és megérdemelten nyernek érmeket!

A hazai rendezésű nemzetközi világkupára 19 ország 154 sportolója regisztrált, a három napos verseny alatt a magyar csapat négy aranyérmet nyert; Krajnyák Zsuzsanna tőr, Osváth Richárd tőr és kard, a női párbajtőr csapat (Dani Gyöngyi, Fóris Erika, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla) két ezüstérmet; Veres Amarilla párbajtőr, Hajmási Éva kard, három bronzérmet; Krajnyák Zsuzsanna női párbajtőr, Veres Amarilla kard, Tarjányi István párbajtőr.  

Magyar Paralimpiai Bizottság 2018. február 18. Eger

A részletes eredményeketet itt találja: 

http://www.engarde-service.com/files/hunfencing/iwas_world_cup_2018/

 

A versenyről a fotókat itt nézheti meg és forrásjelöléssel felhsználhatja: https://www.dropbox.com/sh/vjb522fc5cjepcq/AAAMunuQJvF3t_jbMJtWbhvEa?dl=0