Menüpontok

„Esély és akarat – A parasport kitörési lehetőségei” konferencia

A parasport támogatása komplex, társadalmi-gazdasági eredményként értelmezhető, aminek jelentőségét a hozzá fűzhető infrastrukturális, turisztikai fejlesztések, közösségi akadálymentesítés tovább fokozhatják. Nem kevésbé kiemelt fontosságúak a parasport támogatása kapcsán a társadalmi és szociális előnyök, mint például a fogyatékossággal élők sportolási kedvének élénkülése, mely egészségi állapotukat javíthatja, a munkaerő-piaci részvétel fokozódása, az önkép javítása. A gazdasági hatások pedig egy paralimpiai sikert követően sokkal inkább a tovagyűrűző hatásokban érhetők nyomon. A parasport fejlődése, egy paralimpia esetleges megrendezése pedig természetesen jótékony hatást gyakorol a rendező város, illetve ország turizmusára is: javulhat a nemzetről kialakult kép, valamint a felépülő akadálymentesített közösségi közlekedés és szálláshelyek a korábbiaknál több turistát vonzhatnak.

 

Mindezen társadalmi, gazdasági hatások elemzése mellett a konferencián megismerhetjük azokat a cégeket, akik már most lehetőséget látnak a parasport fejlesztésben és a sportolók ösztönzésében, valamint jelen lesznek azok a versenyzők, paralimpikonok is, akik eddigi eredményeikkel vagy jövőbeni sikereikkel a fogyatékossággal élők és az épek számára egyaránt példaként szolgálhatnak.